Bemutatkozás
A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány 33 éven keresztül mentette speciális, intenzív felszerelésű mentőautóival Délmagyarország 3 megyéjéből (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, valamint Jász-Nagykun-Szolnok Megye Mezőtúr térsége), az életveszélyben lévő újszülötteket, koraszülötteket és szállította a régió újszülötteket ellátó központjaiba; a szegedi Gyermekgyógyászati Klinikára, valamint a kecskeméti és a gyulai Perinatális Intenzív Centrumokba. Közel 30 ezer baba életét mentettük meg.
Alapítványunk a kora-és újszülött mentést követően, továbbra is a koraszülött mentést, a koraszülés megelőzését (prevenciós munkánk) és a koraszülöttek életminőségének javítását szolgálja:
-
- A koraszülött mentés közvetett támogatásával.
- Továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk a felvilágosító, prevenciós előadások beépítésére az alap-és középfokú oktatás rendszerén keresztül.
- A kisgyermekes szülők, diákok, pedagógusok, védőnők részére hatékony sürgősségi ellátást és gyermek életmentő módszereket mutatunk be.
- Támogatjuk a tudományos tevékenységet, ennek érdekében orvos szakmai körökben továbbképzést folytatunk illetve azt finanszírozzuk.

Tisztelt Támogatóink!
Alapítványunk munkáját segíti a Országos Egyesület a Mosolyért Közhasznú Egyesület (Budapest), akiknek ezúton is megköszönjük, hogy a segítségre szoruló koraszülött, újszülött babák mentésére gyűjtöttek, és továbbra is támogatják a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálatunk prevenciós oktató munkáját.
A Országos Egyesület a Mosolyért Közhasznú Egyesület az engedélyünkkel hivatkozik ránk, a koraszülés megelőzése érdekében folytatott munkánkhoz gyűjt felajánlásokat, támogatásokat.
Köszönjük a segítségüket!
Tájékoztatás az oktatásokról és a továbbképzésekről:
Prof. Dr. Pintér Sándor nekrológ

A legkisebbek, legvédtelenebbek mentése, gyógyítása, pártfogása olyan nemes küldetés, amely egyben egy életen át tartó szolgálat is annak, aki erre teszi fel az életét.
A magyarországi koraszülött mentés egyik legjelentősebb alakjától, Prof. Dr. Pintér Sándortól 2022. december 21-én búcsúzott Szegeden szerető családja, barátai, kollégái és hálás szülők, mentett újszülöttek, volt koraszülöttek.
Tovább a teljes cikkhez…
Nagyok Dr. Pintér Sándorral